A változatosság kedvéért az éjjel ismét esett, de azért mi remekül aludtunk ebben a pazar hegyi környezetben. Már korán összepakoltunk – vizes sátor ide vagy oda – és elindultunk a fél órányi autókázásra levő túrahelyszínre, a Seceda-ra. Ez egy igen népszerű és felkapott hely, ezért szerettünk volna minél hamarabb felérni még a nagy tömegek előtt. Kabinos felvonóval vagy lábbusszal lehet meghódítani a hegyet. Viki úgy döntött, hogy inkább felvonózzunk, mert akkor több idő jut a pazar hegyóriások lábainál túrázgatni, meg annyi energiát sem kell elhasználni, hisz hosszú még az olaszoknál töltött idő. Én támogattam ezt az ötletét, legalább addig is kényelmes semmittevésben lehettem, míg felértünk az állomásra. Ahogy felértünk, meseszép panoráma fogadott minket. Körbevettek a dolomitok érdekes alakzatai, a fejünk felett fehér-szürke-kék felhők úszkáltak, s még homo sapiens sem nagyon grasszált fel s alá. Az időzítés tökéletesnek tűnt. Gazdám a hátára dobott s megindult a pár száz méterre felettünk levő hegygerincre, mert onnan ígérkezett a legesleges …… (ide bármilyen szuperlatívusz jelző betehető) panoráma. Viki hamarosan zihálni kezdett, mert azért elég meredeken kaptatott felfelé, s ráadásul én sem könnyítettem meg a dolgát terebélyes súlyommal. Aztán egyszercsak wááóóóó! A látvány… még szebb, mint a képeken. Egy festő sem tudta volna szebben megfesteni.
Közben a csúcsok hol eltűntek, hol előbukkantak a gyorsan úszó felhők között. Mi csak némán ültünk és bámultunk, meg persze bőszen nyomkodtuk a fotógép exponáló gombját is. Miközben lúdbőröztünk az elénk táruló látványtól, az egyik ember hirtelen odaszólt a párjának, hogy „Guarda!” Hogy mit kellett nézni? Hát három kicsi mormotát, amint előmerészkedett a vackából és ennivaló keresésébe fogott tőlünk nem túl messze a hegyoldalban. Imádom ezeket a szőrmók állatokat, úgy bedugnám őket a hasamba. De szemlátomást Vikinek is tetszett, mert alig akart feltápászkodni a megfigyelő állásából. Aztán végül újra a hátára vett és folytattuk utunkat.
Közben láttam, hogy erősen ráncolja a homlokát, mivel a telefonja, amin a térkép is volt, elkezdett lemerülni, s a hasamban cipelt powerbank (külső aksi) sem hozott megoldást. Valami probléma adódott, méghozzá a kábellel. Powerbankból 3-at is hozott az útra, de kábelt meg csak egyet, hisz álmában sem gondolta volna, hogy az egyszer csak bemondja az unalmast. Márpedig most ez történt. Gondolj bele: nincs papírtérkép, nincs semmi egyéb. Csupán a mobil, amin az időjárás jelentés, az útvonalak, a térképek, a kapcsolattartás lehetősége, vész esetén mentő hívás stb van. Már azt sem tudta megnézni, hogy hol kapható kábel, márpedig azt elmondhatom, hogy a Dolomitok nem egy nagyváros, ahol minden sarkon vagy szikla tövében elektronikai bolt terem. Már délután 4 felé járt az idő, s még a sátrat is meg kellett szárítani, mert azért mégis csak jobb este száraz sátorba bevackolni, s a ki tudja, hogy hol bujkáló kábel boltot is meg kellett keresni. Szerencsére útközben akadt egy napos, száraz placc, ahol a sátor száradhatott, s Viki még egy tiszta hegyi patak hűs vizét is élvezhette, s a túra porát lemoshatta magáról.
Hú, első feladat pipa. Jöhet a második kihívás. Térkép és infó nélkül kábelt szerezni. Viki bár feszültnek tűnt, tette, ami tevődött általa, s egyik kanyart vette be a másik után. Az út mellett talált egy turista információt, ahol a kezébe nyomtak egy papírtérképet és elirányították a harmadik faluban levő aprócska elektronikai boltba. Még nyitva találtuk, így potom 10 euróért már lett is köldökzsinór, aminek a segítségével rácsatlakozhattunk Földanya vérkeringésére, s lehetőség nyílt megtervezni a következő napot. Persze a hol töltsük az éjszakát örök kérdése megint felmerült. Az egyik hágóról lefelé jövet az út mellett egy nagyobb parkoló volt, s kempingezést tiltó táblát sem láttunk. (Csak utólag pillantottuk meg, mert a parkolón belül volt egy fára szögezve, de akkor már nagy ívben tettünk rá.) Ráadásul már vagy 3-4 lakóautó is birtokba vette a terepet. Gondoltuk ez jó lesz nekünk is éjszakára. Aztán furcsa beszédfoszlányokra lettünk figyelmesek…mintha magyar szavak formálódnának a dolomiti napnyugtában…S tényleg egy magyar pár is a közelben ütött tábort. Nosza, Viki rögtön összebarátkozott velük, s bezsebelt pár hasznos infót, mert a pár is via ferrata útvonalakat mászott, így tudtak ajánlani egy-két klassz helyet.
Viki taktikus módon egészen szürkületig nem vert sátrat, hogy ha netán jön a rend álmatlanságban szenvedő őre, akkor még lehessen kiutat találni. De aztán nem került rá sor, mert a rendőrök otthonuk melegében töltötték az éjszakát….